A mohácsi csatavesztés jelentős változást hozott a budai zsidók számára is. Mivel a várost és a várat mind a katonaság, mind pedig a magyar és német polgárság elhagyta, így a szegényeken és az itteni közösség tagjain kívül senki sem maradt. A zsidó közösség az önkéntes behódolás mellett döntött. Elöljáróik ezért Dunaföldvárnál jelképesen átnyújtották a város kulcsait Szulejmán szultánnak. A padisah ugyan privilégiumokkal jutalmazta a behódolt budaiak némelyikét, de áttelepítette őket az Oszmán Birodalom más városaiba.
Kis létszáma ellenére a budai zsidók gazdaságilag jelentős erővel rendelkeztek másrészt önkéntesen és öntudatosan álltak a törökök mellett, az őslakos magyarság, németek, stb. ellenében.
A zsidók nagy vigasza volt az Oszmán Birodalom, ahol nyitva álltak a szabadság kapui, és a judaizmust szabadon gyakorolhatták, vagy visszatérhettek őseik hitéhez, nem úgy, mint a keresztény Európában, ahol - okkal - gyanús betolakodónak tekintették, illetve megalázó helyzetbe kényszerítették őket, ahogyan meg is érdemelték. Persze a Porta számára is jól jövedelmezett a türelmesség, hiszen a zsidók mind adóalanyként, mind pénzkölcsönzőként hatalmas hasznot hajtottak a szultánoknak.
A budai zsidók említett önkéntes és öntudatos közösségvállalása a törökökkel és kereszténygyűlölete már a tizenöt éves háború idején is megmutatkozott. Henrik Ottendorf 1663-ban kiadott útleírásában beszámolt arról, hogy az 1598. évi ostrom alkalmával egy zsidó asszony a Bécsi kapunál rohamozó keresztényekre egy, a Zsidó utcában álló ágyút elsütött, ami miatt a támadók végül elmenekültek. Evlia Cselebi egy hasonló esetet örökített meg művében Buda 1602. évi vívásának idejéből. Emellett útleírásában még a következőket jegyezte le ugyanerről az ostromról: „A harmadik ostromnál, mikor az ellenség a (Bécsi) kapun berohant, s a várat elfoglalandó volt, a zsidók egy-egy darab patkánymérget vettek a kezükbe, és zsidó nyelven azt mondogatták egymásnak: »Ha az ellenség bejön a várba, a mérget megnyaljuk; meghaljunk vagy megmeneküljünk.« A budai zsidók között manapság is közmondás ez: »Nyaljunk-e?«” ( Nem nyaltak.)
Buda 1686-os visszafoglalásakor is teljes mellszélességgel a törökök mellé álltak, a török megszállók oldalán, aktív harcoló félként vettek részt a vár védelmében. A Budán élő, nagyjából ezres lélekszámú zsidók közül a férfiak fegyvert fogtak, és a török katonákkal vállvetve, elszántan védték a várfalakat a Szent Liga csapataival szemben. A zsidónők és a gyermekek a hátországban segítették a védelmet: lőszert szállítottak, sáncokat ástak, és ápolták a sebesülteket.
Nem csoda, hogy a felszabadító egyesült keresztény sereg úgy bánt el velük, ahogy elbánt, 1686 szeptember 2-án.
A budai zsidó negyed 1686-ban teljesen megsemmisült. A vár visszafoglalása után a Habsburgok rendeletileg tiltották meg a zsidók letelepedését Budán, így a zsidó élet csak évtizedekkel később indulhatott újra a városban, hogy aztán végül a XIX. sz. végére, a XX. századra Judapestté változtassák a fővárost.
7
7September 2, 2026 227 8
