A zsidó felforgató, pusztító messianisztikus törekvések alapjait tárta fel Julius Evola: A zsidókérdés helye c. tanulmányában. Ebből következzék egy részlet az aktuális, atlanti és közelkeleti zsidók általi népirtás Sabbatján.
a) A zsidó és az emberiség többi része között alapvető, szinte ontologiai és metafizikai különbség van. Egy talmudi írásban ezt olvassuk: »A zsidó az élő isten, a megtestesült isten, az égi ember. A többi ember földi, alacsonyabb rasszhoz tartozó. Csak azért létezik, hogy a zsidót szolgálja«. A zsidók és a nem-zsidók ugyanúgy viszonyulnak egymáshoz - fűzi hozzá a szöveg, mint az emberek és az állatok«. "Ti emberek vagytok, miközben a világ többi népei nem emberek, hanem állatok."
b) A Törvény Izraelnek a világuralmat ígéri, "minden nemzet őt fogja szolgálni, és neki lesz alávetve".
"Minden népet Juda jogara alá vetek" ez volt az ősi isteni ígéret. »Ha engem követtek, papok királysága lesztek.« "Örökségül adom neked a nemzeteket, és uralkodni fogtok a föld legtávolabbi határain." "A világ minden gazdagságának a tiédnek kell lennie". Az antiszemita polémia azután bebizonyította, hogy ezek az eszmék nem korlátozódnak a zsidó nép ókori történelmére. A későbbi hagyományban és azokban a civilizációs korszakokban és ciklusokban is fennmaradtak, amelyekben nem lehet kétséges, hogy azok a népek, amelyek felett Izrael "vasvesszővel fog uralkodni", nem csupán a Földközi-tenger ázsiai partjain élő ókori népek, hanem az egész világ nemzsidó népei.
c) A keresztény eszményektől eltérően a zsidó eszmény regnuma nem absztrakt és földöntúli, hanem ezen a földön valósul meg, és élén egy jól meghatározott népnek kell állnia: a zsidónak. És amíg ez be nem következik, a zsidóknak - a Törvény szerint - »magukat száműzötteknek és foglyoknak kell tekinteniük«. Bárhol hatalomra jutnak is, ha ez nem abszolút hatalom, azt gyötrelemnek, méltatlanságnak kell tekinteniük. Erőszaknak és igazságtalanságnak kell tekinteniük minden törvényt, amely nem az ő Törvényük. Könnyen elképzelhetjük annak pszichológiai következményeit, hogy egyrészt a választott népnek érzik magukat, másrészt ők az a törzs, amelyet mindenki üldöz és gyűlöl. Ez olyan kettősség, amely többek között magával hozza a bűnösség és a kiengesztelődés érzésével járó bonyodalmakat, és ezért egy valódi hasadást: egyrészt a gyűlöletet, másrészt az aljasságot és a türelmetlenséget. Ha figyelembe vesszük, hogy az ellentmondásos érzelmeknek ez a káosza az atavizmus révén tudatalatti "komplexusokká" vált, az azt is jelenti, hogy felfedezzük az ihletnek azt a forrását, amelyből a »zsidó geniusz« irodalmi és ideologiai termésének nagy része származik, és felismerjük a bomlásnak azt a kovászát, amelyeket ezek magukban rejtenek.
d) Ha tekintetbe vesszük a "választott nép" jogát és az "ígéretet", a fentiek szerint az igazság az, hogy a zsidónak nem csupán joga, hanem szinte kötelessége, hogy közvetve vagy közvetlenül - előmozdítson minden felforgatást, minden lázadást a rend és a civilizáció minden formája ellen, amely nem "semleges", hanem a zsidó hagyományoktól és eszményektől különböző hagyományokból, rasszokból és eszményekből ered. Maga a Törvény logikája a minden eszközzel való rombolást és pusztítást követeli meg. Hiszen ez nyitja meg az utat Izrael regnuma előtt. A vallás szintjén a gyűlölet ősi formáit mindenki ismeri. Ezeket a Talmudnak egy új kivonata nyilvánvalóvá teszi. »"Eméssz el minden népet, amelyet a te Urad neked ad". "A nemzsidók legjobbikát öld meg" - a Törvény szó szerint ezt mondja. A Semoné-Eszré-ben, a mindennapi zsidó imában ezeket a szavakat találjuk: "A nazarénusok és a minek (a keresztények) egyetlen pillanat alatt vesszenek el, töröltessenek ki az Élet Könyvéből, és ne számoltassanak az igazak közé". De ettől eltekintve, ugyanennek a szellemiségnek megvannak a szekularizált és modern formái is, amelyek fennmaradtak és ösztönössé váltak.
Az abortusz nem szakmai kérdés
