A három típus, amit Spengler itt megkülönböztet: Atlantisz, Kush és Turán.
Atlantisznak felel meg a „Nyugat”, Írországtól Egyiptomig, Kush a dél-kelet, India és a Vörös tenger között, Turán pedig az „Észak” megfelelője, ami Közép-Európától Kínáig terjed.
Atlantisz
A vallás (religio), ami jobb esetben egy civilizáció lényegét adja, meghatározza azt a formát is amiben az megjelenik. Atlantisz vallásossága szoros kapcsolatban van a holtak „imádatával” és az „ultra-tellurisztikus” szférákkal. A sírok formája is a holtakkal való szoros kapcsolatra utal. Sok helyen találunk hatalmas megalitikus építményeket (pl.: piramisok vagy menhírek), és sok esetben tapasztaljuk, hogy a halottak mumifikálják és ételt tesznek melléjük. Ennél a típusnál figyelhetjük meg a túlzott ragaszkodást az ősök láncolatához (ezt jól kell érteni). Az építmények többsége – főleg a sírok – itt kövekből készülnek és olyan hatalmasak, amekkorák csak lehetnek, azért, hogy az „örökkévalóságig” megmaradjanak.
⬇️ Folytatás
Telegram
Militáns Konzervativizmus
Kush
Bár a Bibliában ez a fogalom Numíbiával kapcsolatos, Spenglernél inkább Babilon áll ehhez közel. Itt a kozmosz matematikailag felfogott törvényei dominálnak (Babilon asztrológiája talán a legjobb példa ebben az esetben). Míg Atlantisz a sírok kultúrája…
10
2
1February 4, 2026 676 3