Mostanában egyre többet hallom azt a nem túl felemelő kifejezést, hogy „mozaikjobboldal”. A szó az eltérő nagyságú, nézetű, érdekű, célú többé-kevésbé jobboldalinak mondható szerveződések szorosabb-lazább szövetségére utal. Békés Márton, a Kommentár főszerkesztője dobta be a köztudatba. A Fidesz választási vereségét és kezdetleges szétesését követően fogalmazódott meg többek részéről az a gyorsan elcsépeltté vált gondolat, hogy „a jobboldalnak meg kell újulnia”, a szóban forgó kezdeményezés pedig egy megoldási kísérlet a felmerülő problémára. A felfogás azt sugallja, mintha a jobboldal egy hatalmas kirakós lenne, aminek az egymással akár egészen ellenséges szerveződések éppúgy alkotóelemei, mint az egymástól csupán apró árnyalatokban eltérő csoportosulások.
Lényegében mindegyik jobboldali közösség a puzzle fontos darabkája, amely a maga helyén és módján hozzátesz a jobboldaliság közös ügyéhez (amit egyelőre senki sem definiált, hogy a baloldalellenességen túl mit takar pontosan). A cionista és hitgyülis Ultrahang éppúgy részét képezi, mint a Légió Hungária. A zsíros fizetésért lelküket eladó volt megafonos reklámarcok éppúgy tagjai, mint a velük nem éppen egy intellektuális színvonalat felmutató Magyar Szemle.
Számomra meglehetősen hamiskásan cseng, hogy az eltérő jobboldali irányulások bizonyos fokú elismerésének és elfogadásának azután kellett bekövetkeznie, hogy hatalmasat bukott a kormány. Ezen gesztusok megtételére a hatalom biztos tudatában, annak kényelmében, annak előnyeit élvezve, annak sikereiben sütkérezve nem különösen mutatkozott szándék. Hosszú éveken keresztül milliárdok mentek el ócska propagandára, amik, most már tudjuk, nemcsak ócskák voltak, hanem tökéletesen hatástalanok is. Mindeközben a jobboldali értékek mentén kitartóan kiálló, értékes munkát végző személyek és szerveződések gyakorlatilag semmilyen elismerésben, semmilyen támogatásban nem részesültek. Amikor az erőforrások rendelkezésre álltak, sokak mindenhol falakba ütköztek, mert nem pont azt a langymeleg, identitásnélküli szalonjobboldaliságot képviselték, amit a legtöbben a Fidesz háza táján. Most, hogy az erőforrások elapadtak, nyúlik a segítő kéz?
Óhatatlan, hogy az ember őszintétlenséget szimatoljon. Hirtelen vállalható lett a HVIM? Buksisimogatást kap a Mi Hazánk? Elismerő csettintés az Ars Naturaenak? Ha még lenne Magyar Hüperión, esetleg ők is kapnának egy pacsit? Békés Márton mintha kicsit elkésett volna ezzel. Ég a ház, ilyenkor minden tűzoltó értékes. Hirtelen a kopott csizmájú, az alkoholista, a szabadszájú tűzoltó segítsége is jól jön, akiket korábban fizetség nélkül elzavartak. De jut-e majd megbecsülés nekik, ha a ház ismét eredeti pompájában áll, és a baj elillant?
